OK, idő egy újabb epizódra: remake vagy eredeti? Ritchie élőszínpadi adaptációja az én mindenidők kedvenc gyerekkori animémet közösen vezető The Lion King-gel persze 😁 volt az, amit elvártam volna, hogy csalódás legyen a közelmúltbeli következetlenségei miatt. Meglepetésként nagyon kellemesen csalódtam, hogy nem így történt! Ez a film meglehetősen vegyes volt a Disney-rajongók körében, de meglepett, hogy élveztem. Bevallom, végig ott lógott a déjà vu érzés a film majdnem teljes hosszában, de igazából nem zavart. A film harsány volt, fényűző, és annyira, annyira színes, és imádtam ezt. A számom a futamidő fele alatt tátongó nyitott szájban bámulta minden elképesztő színárnyalatát minden elképzelhető árnyalatban. A világépítés, a díszlettervezés, hihetetlen mennyiségű munka folyt az Agrabah élő, vibráló életre keltetéséért, és ez ki is tűnik. A film szinte egy felvételről felvételre remake (újra előtérbe hozza a miért? kényelmetlen kérdését), de ismét elbírtam vele. Az előadások tekintetében a vélemény megoszló volt. Aladdin szolgálható volt, és bár úgy tűnt, Mena Massoud megpróbálta a animációs filmben megjelenített Aladdint megközelíteni, úgy tűnt, nem sikerült teljesen. Hiányzott belőle némi alapvető karizma, és úgy találtam, hogy a klasszikus mondatoknál enyhén fintorogtam. Nagy problémáim voltak radikálisan eltérő, de többnyire hatástalan Jafárral is. A változtatások mind értelmetlenek voltak, és Marwan Kanzari egyszerűen közepes volt. Az ő Jafárja patetikus és ostoba volt, és nem csak az írás miatt. Naomi Scott volt a csúcspont, frissítő életet lehelt Jázminba, saját szuper fülbemászó dalával. Végül pedig Will Smith színeibe öltözött dzsinnünk következik. Valóban mindent megtett, amit csak lehetett. Bár lényegében a Fresh Prince of Bel Genie volt, úgy gondolom, hogy rendben teljesített, a nagy Robin Williams árnyéka még mindig ott lógott a teljes folyamaton. Ez messze nem volt szükséges remake, de meglepett, mennyire élveztem. Az eredeti? CLASSIC. Elég volt ennyi!