Hogyan vált a Streets of Rage a Mega Drive sorozattá, amit gyűjteni kell

Yuzo Koshiro neve ott díszeleg a Streets of Rage címen megjelenő kezdőképernyőn – nem az utólagos stáblistában elrejtve, hanem elöl, mielőtt egyetlen ütést is kiosztottál volna. A Sega pontosan tudta 1991-ben, mit tart a kezében: egy olyan beat 'em upot, amelynek klubihletésű zenéje ugyanolyan sztár volt, mint a bunyó. Harminc évvel később ez még mindig az a sorozat, ami az emberek fejében megjelenik a Mega Drive-ról – és egyike a legkielégítőbb trilógiáknak gyűjteni, feltéve, hogy tudod, melyik régiót veszed valójában.

Három játék, négy év, nulla töltelék

A 1991-es eredeti a Sega válasza volt a Final Fight-ra, amit kompromisszumos portként adtak ki SNES-re – nincs kétjátékos ko-op, egy karakter kimaradt. A Sega visszavágott rendes ko-opbal, három játszható ex-rendőrrel (Axel Stone, Blaze Fielding és Adam Hunter), és egy olyan képernyőtörlő különleges mozdulattal, amely rendőrautót hívott be, hogy tűzzel mosson le az utcát. Karcsúbb és egyszerűbb, mint ami később jött, de Koshiro zenéje továbbra is viszi a hátán.

Streets of Rage 2 (1992), amit az Ancient – Koshiro által alapított stúdió – társfejlesztett, az, amire mindenki emlékszik. A kazetta 16 megabitre ugrott, a sprite-ok hatalmasak lettek, a rendőrautót kivonták a forgalomból és karakterenként igazán egyedi különleges mozdulatok kerültek be, Adam pedig helyére a pankrátor Max Thunder és a görkorcsolyázó srác, Eddie "Skate" Hunter (Japánban Sammy) került. Ha csak egy Mega Drive kazettád lehet, ez védhető választás.

Streets of Rage 3 (1994) mindent felgyorsított, hozzáadott egy dash-t és egy kitérést, és lehetővé tette a különleges mozdulatok játék közbeni fejlesztését. Ez az a rész is, ahol a régiók külön utakon jártak – erről később bővebben. A sorozat aztán elszunnyadt egészen 2020-ig, amikor a Dotemu, a Lizardcube és a Guard Crush Games kiadta a Streets of Rage 4-et, és bebizonyította, hogy a képlet valójában sosem öregedett el.

Mely kazetták után vadásznak a gyűjtők, és miért

Az árak folyamatosan mozognak, szóval ezt inkább térképnek tekintsd, nem menünek:

Streets of Rage 2 – a legkedveltebb, de hatalmas mennyiségben kelt el, így a lötyögő kazetták mindenhol megtalálhatók és megfizethetőek maradnak. Itt a gyűjtés szempontja az állapot: egy teljes csomag, nem kikopott használati útmutatóval az, amit érdemes megtartani.
Streets of Rage 3 – a konzol életciklusa vége felé jelent meg kisebb nyomásban, így a nyugati, teljes példányok következetesen többet érnek, mint az őket megelőző jobb játék. A ritkaság legtöbbször legyőzi a minőséget; általában így van.
Bare Knuckle III – a harmadik játék japán kiadása, és a kényelemkedvelők választása: ésszerűbb nehézség, az eredeti történet sértetlenül, és a mini-főellenség Ash még jelen van, amit a nyugati verzió kivágott vagy megváltoztatott.
Streets of Rage 1 – az őszinte belépőpont. Gyakori, olcsó, és valóban nagyszerű játék, nem csupán előjáték.

Mega Drive, Genesis, Bare Knuckle: egy sorozat, három név

A Sega nem tudta megszerezni a "Mega Drive" védjegyét Észak-Amerikában, ezért a konzol ott Genesis néven jelent meg – ez azt jelenti, hogy ugyanazok a játékok különböző neveken és csomagolásban léteznek. Japánban a sorozat egyáltalán nem Streets of Rage néven fut: Bare Knuckle, az első játék alcíme Ikari no Tekken. Európa hozzáad egy saját csavart – a PAL dobozok a folytatást római számokkal nyomtatják Streets of Rage II néven, míg az amerikai kazettákon Streets of Rage 2 olvasható. Ezek egyike sem kalózkiadás. Csak régiók.

Gyakorlati buktatók vásárláskor:

A kazettaházak különböznek. A japán Mega Drive kazetták más formájúak, és nem illeszkednek egy nyugati konzolba adapter nélkül – ráadásul néhány későbbi kiadás szoftveres régióellenőrzést is hozzáadott.
A PAL 50Hz-en fut. A trilógia európai példányai észrevehetően lassabban futnak, mint az NTSC, beleértve a zenét is. Rendben van, ha azzal a verzióval nőttél fel; zavaró lehet, ha nem.
A Genesis kazetták folyamatosan keringenek Európában. Az USA-beli kazetták fizikailag illeszkednek egy PAL Mega Drive-ba, így a Genesis márkájú listázások – mint ez a Sega Genesis példány a Sonic the Hedgehog 2-ből – gyakran felbukkannak európai piactereken. Semmi baj nincs velük; csak győződj meg róla, hogy a borító illeszkedik ahhoz a régióhoz, amelyet a polcodra építesz.

Ha nulláról indulsz, a hardver a könnyebb rész – egy működő PAL Mega Drive konzol továbbra is az egyik legolcsóbb út a 16-bites gyűjtésbe – és a trilógia ad egy tiszta, befejezhető célt: három nyugati doboz, vagy hat, ha a Bare Knuckle készletet is megcélozod.

A pálforduló, amit vártál

Streets of Rage 2 a legjobb játék, de a Bare Knuckle III a legjobb vétel: megkapod a harmadik játéknak azt a verzióját, amit a fejlesztők ténylegesen megálmodtak, mielőtt a nyugati kiadás megemelte volna a nehézséget és teljesen kivágta Ash-t. Így marad a kérdés, ami minden retro találkozón vitákat indít – a régiót gyűjtöd, amiben felnőttél, vagy azt, amit a fejlesztők szántak? Nincs rossz válasz. Van viszont egy 50Hz-es válasz.